Készül a MEasy munkatankönyv, már tördelik, rajzolják, sőt a lektorok is nagyon pozitív véleményt írtak róla.

Öröm az ürömben, hogy remélhetőleg hamarosan lesz rendelhető angolkönyvem. Most készül ugyanis a MEasy (a név önmagáért beszél) munkatankönyv, már tördelik, rajzolják, sőt a lektorok is nagyon pozitív véleményt írtak róla.

Nem volt ám „egyszerű keringő” (IATP) a MEasy megírása! Képzeljétek el, hogy heti 2 órában, azaz egy év alatt összesen 62 órában (ennyi jut ugyanis a tárgyra) kellene eljuttatni egy szakközépiskolást – nulla angoltudást alapul véve – addig, hogy képes legyen szakmai önéletrajzot írni és megfelelni egy állásinterjún. No, hát ez az igazi „challenge”, gondoltam, és már csak ezért is hatalmas munkakedvvel vágtam neki.

A kötet főszereplői a magyar Marci (Tapolcáról) és az angol Emily (Plymouthból), akik a Sziget Fesztiválon ismerkednek meg. Kettejük beszélgetései, majd később csetelései adják a tananyag vázát. Sok társalgás, sok hanganyag, némi olvasásértés és minimális nyelvtan – így lehetne összefoglalni a fő koncepciót.

Amint hivatalosan is jóváhagyják, mutatunk belőle némi ízelítőt.